1% -TÁMOGASS!

Ásványráró Jövője Közalapítvány

19111885-1-08

…támogasd Te is Ásványrárót adód 1 százalékával

Széchenyi 2020

Az európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztéseket bemutató aloldal

Bike&Boat

Közelgő események

Nincsenek következő események.

Látnivalók

Ásványráró elsősorban természeti értékeivel büszkélkedhet, a legfontosabb látnivalónk a Duna egyedülálló látképe. Mindezek mellett büszkélkedhetünk olyan érdekességekkel, melyek egyedülállóak a környéken és az országban. Ezekről röviden…


Kálvária

Hazánk legkorábbi építésű háromszög alaprajzú épülete. Építtetője Apponyi Lázár rárói földesúr volt, 1738-ban. Tervezője nem ismert, de az oszlopfők megformálása alapján Wittwer Márton Athanáz karmelita szerzetes és építész munkájának tarják…

Győr felől érkezve a település határában a jobb oldalon található

Az ásványi Szent András templom

Ásvány temploma a XIV. században, vagyis az 1300-as években épült Szent András apostol tiszteletére. 1430-ból származik a vörösmárvány keresztelőmedencéje, mely bárki számára megtekinthető. 1658-ban újjá kellett építeni, majd 1820-ban ismét ez következett. 1904-ben pedig megtoldják a kereszthajóval. Ekkor nyeri el mostani formáját.

A település Duna felöli részén, a Rákóczi u 67-es szám alatt található.


A rárói Szent Rókus templom

A rárói Szent Rókus templomot 1903-ban építette a Ráróban nagy földbirtokkal rendelkező gróf Wenckheim család. A források szerint az 1890-ben lebontott rárói kastély anyagát is felhasználták. A bejárat felett látható a grófi család címere.

A település határában, a körforgalom mellett található


Tájház

Az ásványrárói tájház egy nemrégiben felújított, tájjellegű bútorokkal és tipikus szigetközi tárgyakkal berendezett parasztház. Ha kíváncsi a múlt szigetközi hétköznapjaira, látogassa meg és szánjon rá egy órát kirándulásai közben.

Cím: Rákóczi utca 42.

Nyitvatartás: hivatali időben látogatható bejelentkezés után (06 96 576-053)


Az Árvai-zárás és hallépcső

Az 1958 májusában, a szigetközi-ágrendszerben kifogott 102 kg-os viza emlékére állított szobor az Árvai-zárásnál. A zárás csodálatos látképe mellett egy hallépcsőt is láthatunk itt, ahol jól megfigyelhető az a technika, amivel a halak vándorlását próbálja a vízügy segíteni.

Az Árvai-zárás és hallépcső

Lépjen velünk kapcsolatba!

Ásványráró időjárása

Hasznos oldalak

Móvár hulladék banner