„Nyitva van az aranykapu…†Egyesület
2007-ben alakult meg a „Nyitva van az aranykapu…†Egyesület. Célunk a falu életének színesebbé tétele – foképp gyermekes családok számára.
Szerveztünk kirándulásokat, kerékpártúrát, nyárköszönto-, illetve búcsúztató tábortüzet szalonnasütéssel, zeneszóval, és farsangi bálokat. Gyermekek számára színjátszó kört, és bábszínházat láttunk vendégül, két éven keresztül jazz-balettet tanulhattak a falu lányai.
2007. szeptembere óta heti rendszerességgel tartunk játékos, kreatív, fejleszto foglalkozásokat a 3 év alatti gyermekek számára, melyre minden apróságot szeretettel várunk édesanyjával együtt. Ez az ido a kicsinek segít a fejlodésben, a szocializációban, az anyukának pedig kikapcsolódás. Ezzel kapcsolatos információkat Ácsné Nagy Anikótól (tel:06-30/8547374) lehet kérni.
Az elmúlt 4 év adventi idoszakában 4 szombaton keresztül musorsorozattal kedveskedtünk a falu lakóinak, mely legnagyobb örömünkre évrol-évre egyre nagyobb népszeruségre tesz szert az érdeklodok, a szerepelni vágyók, és a támogatók körében egyaránt.
Évente több alkalommal tartunk játszóházakat, ahol megpróbáljuk kielégíteni mind a kisebb, mind a nagyobb gyermekek alkotásvágyát.