A betonhajó maradványa 1993-ban vált ismertté, a Szigetközben tapasztalható alacsony vízállás következtében. A közhiedelem szerint a betonhajót azért építették, hogy a háború során a Dunába telepített aknákat ki tudja védeni. A valóságban viszont a második világháborúban tapasztalható nyersanyaghiány miatt nyúltak a betonhoz, mint alapanyaghoz:
„Az igazság az, hogy az olasz mérnökök által tervezett és irányításuk alatt megépített, németek által üzemeltetett hajó a második világháború során szállítási feladatokat látott el, legénysége nem volt.”
Mivel a háború idején kevés volt a fém, nem vaslemezt használtak, hanem az acélszerkezetet öntötték ki betonnal. Ekkoriban ezekből a harminc méter hosszú és hét méter széles, bárka jellegű betonhajókból hét darabot kötött le a vontatóhajó a Duna egyik mellékágában, valamikor a háború vége felé.
Hogy hogyan és miként került mai helyére, eltérő ismeretek állnak rendelkezésre, a helybeliek visszaemlékezései nem adnak egyértelmű magyarázatot a hajó történetéről. Ez nem meglepő, hiszen a folyó elterelése előtti időkben ez a szakasz kitűnő horgászóhely lehetett, ahol csak kevesen hódolhattak szenvedélyüknek. Az egyik visszaemlékező szerint, a német szolgálatban álló hajó a háború utolsó szakaszában elsodródott és fennakadt az akkor még alacsonyabb gáton.
Egy másik elbeszélés szerint, az 1950-es évek közepén, árvíz idején, a keresztgát-szakadást kívánták az uszállyal megszüntetni. A védekezés helyszínére vontatott uszály a szakadás közelében irányíthatatlanná vált, orral rácsúszott a kőszórásra és ott véglegesen megfeneklett. Az uszályhajót a nagy tömege miatt nem lehetett a gáttengely irányába befordítani. A kísérlet nem sikerült, a betonuszályt később – vagy még az elsüllyesztésének idején – a gázkorona szintjéig kővel kitöltötték. Az eseményekről, a hajó gyártásáról, tulajdonosáról írott adat nem került elő. A háborút követő roncs- és hajómentések sem tesznek említést róla. A felfedezés további ismeretlen történeteket, elvarratlan szálakat és kérdéseket vet fel.
A hajó maradványait a 2000-es években kutatták búvárrégészek. Tóth J. Attila, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat búvárrégészeti szakosztályának vezetője, csapatával még 2007-ben felméréseket végzett a területen, de a jármű szakszerű dokumentálását és bemutatását is indokoltnak tartotta. A 2010-es évek közepén pedig védett műtárggyá nyilvánították.
Egy két érdekes cikk a Kisalföld magazinból
Szemelvények a Haditechnika magazin 2012-es számából
Irodalom
Tóth Ferenc: Hajók betonból I.-II. Haditechnika, 2012/4. és 2012/5. szám
https://diamanthotel.hu/Szolgaltatasaink/A-betonhajo-legendaja/282