Szépkorút köszöntöttünk

Peredi Ferencné született Vadász Rozália, 1926. október 31-én.
Lelkes vidám nagycsoportosokkal érkeztünk az Ady utca 14-be Rózsika nénihez.
Szép kis musorral és kedves szavakkal köszöntöttük és kívántunk még nagyon jó egészséget az Önkormányzat nevében is:

Különösen fontos az idosek iránti tisztelet és megbecsülés. Mondják, arról ismerszik meg egy ember, s arról ismerszik meg egy adott kor vagy adott társadalom, hogy hogyan bánik idoseivel. A bölcs ember, a tisztességes és alázatos ember tudja, hogy idoseink, bölcs öregjeink nélkül mi magunk sem lennénk: tolük kaptuk az életet, tolük kaptuk szellemi és kulturális javainkat, az o kezük munkájából épült fel mindaz, amit mi a saját munkánkból építhetünk tovább.

Nem véletlen, hogy a régi világban megbecsült helye volt az idoseknek a családban. Akadt olyan vidék, ahol „gondolkodószéknek” hívták azt a karosszéket, amely a szoba közepén állt, és amelybe csak a család legidosebb tagja ülhetett. O volt hivatott azt a szerepet betölteni, hogy a fiatalabbak köréje üljenek, és o volt, ki a család ügyes-bajos dolgaiban a dönto szót kimondta.
Manapság nem ilyen korban élünk. Mai világunk a látszatokat, a felszín csillogását emeli mindenek fölé: a külso szépségét, a test fiatalságát hangsúlyozza a lélek szépsége, a belso deru helyett, a régi értékeinkhez való huség helyett a szüntelenül változó és legtöbbször tartalmatlan felszínes újdonságokat, a szolgálat és a család öröme helyett a magunknak élés önzését kínálja.

De mi lesz a fával, ha elszakíttatik gyökereitol? Mi lesz velünk, ha tekintetünket elfordítjuk idoseink arcáról, mi lesz velünk, ha felállunk a „gondolkodószék” mellol? És mi lesz idoseinkkel, ha nem gyulünk köréjük szeretettel?

Címe: Megérdemlik

Megérdemlik az idosek
Szeressék, tiszteljék oket!
Háborút és forradalmat,
több kormányváltást átéltek

Kedves arcukon ott látható
Az élet nehéz barázdái,
Érett, kedves mosolyukban
A nehéz sorsukat lehet látni.

Gyermekeket, unokákat
és dédunokákat neveltek.
Becsületes, dolgos embereket
Adtak e földi életnek.

Az öregek még szeretnének
Meleg családi körben élni
Szívbol kívánom az öregkort
Egyszer, mindenki meg tudja érni.

Fényképgaléria


Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Az európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztéseket bemutató aloldal

1% -TÁMOGASS!

Ásványráró Jövője Közalapítvány

19111885-1-08

…támogasd Te is Ásványrárót adód 1 százalékával

Civil élet

„Büszkék vagyunk a közösségünk erejére…”

Ásványrárón virágzó civil közösség tevékenykedik, amit az Önkormányzat minden lehetséges eszközzel támogat.

 

Ásványrárói Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület

Önkéntes tűzoltóink

——